Tengerészballadák
Galléros Fecó utazásai során több hónapig a Hurrikán nevű egyárbocos vitorláson szolgált. Itt ismerkedett meg Ben Dzsóval, az öreg, rekedt hangú tengerésszel, aki számtalan tengerészballadát, kísértethistóriát és rémtörténetet tudott. Legszívesebb harmonikán játszva kísérte a rémisztő dalokat.
Fecónak nagyon tetszettek Ben Dzsó dalai, hármat fel is jegyzett a naplójába. Később az egyik, a véres kezű, kegyetlen Ménkű kapitányról szóló ballada jó szolgálatot tett neki: ennek segítségével mentette meg a Rézangyal kapitányát a lázadástól.
A tengerészballadákat írta Tóth Krisztina.
Ménkű kapitány balladája
Volt egyszer egy kapitány,
vörös a szakálla,
kegyetlenebb senki ám
nem volt soha nála,
nem volt soha nála.
Ménkű, ez volt a neve.
ordított, cikázott,
és lecsapott a keze,
ha pihenni látott,
ha pihenni látott!
A fedélzet ragyogott,
de minden hiába,
soha meg nem nyugodott
a hajó kapitánya,
a hajó kapitánya.
Éjjel-nappal föl-le járt
korbáccsal kezében,
mindenben hibát talált
s felbőszült egészen,
felbőszült egészen.
Egyszer aztán a fiúk
ezt megelégelték,
és egy zsákba varrva, zsupsz,
a vízbe vetették,
a vízbe vetették!
De a lelke itt kísért,
nyugtot sose lelhet:
ménkű súly nyom, s hogy miért,
még magad se sejted,
még magad se sejted.
Most is bolyong valahol,
leszáll a hajókra,
hol lázadást szimatol,
a Kapitányt óvja,
a Kapitányt óvja.
A naplóban ezen kívül olvasható még a Ragacs tenger balladája és a Kapzsi Lelkek balladája is (mindkettő Tóth Krisztina munkája).
>> vissza a naplóhoz
| 