Felnőttmese >> Hisztimesék >> Mesék >> Főoldal

Egy nagyon hisztis pici lányról

Volt egyszer egy kicsi lány, akirôl az egész környék tudta, mennyire szeret hisztizni. Már reggel kezdte, amikor anyukája fel akarta öltöztetni. Visítva tépte le magáról a ruhákat, csapkodott, dobálta magát. Szegény mama próbált kedvesen a lelkére beszélni, cselesen elterelni a figyelmét, de hiába. Ha túl sokáig húzódott az öltözés, a mama is ideges lett, veszekedett, kiabált, erôvel próbálta felöltöztetni a kislányt. A végén persze nem jutott idô a reggelire, de ha jutott is,
a kislány dacból nem evett. A bölcsibe vezetô úton lefeküdt a földre, cipeltette magát, rugdosott. Pedig szeretett a bölcsiben játszani, mindig vidám volt, barátságos, dicsérték a gondozónôk.
Vásárlás közben ordított, minden édesség kellett volna neki, a buszon nem egyszer olyan jelenetet rendezett, hogy szegény mamája nem tudott hova lenni szégyenében. Máskor azért vágta magát földhöz, mert zöld helyett sárga szívószálat kapott. Nem lehetett kiszámítani.
A szomszéd anyukák vonogatták a vállukat:
- Majd kinövi, ez csak a dackorszak.
A vidéki nagymama nevetett:
- Kislányom, te is ilyen hisztis voltál, volt honnan örökölnie.
A budapesti nagymama szerint minden gyerek így puhatolja ki, hol vannak a határok.
- Addig tart a hiszti, amíg engeditek neki - magyarázta a megtört szülôknek.
A buszon is rendszeresen elhangzottak jobbnál jobb vélemények:
- Biztos unatkozik a gyerek, nem foglalkoznak vele eleget.
- Nem kéne talán annyit kényeztetni.
- Ruhástul kellene beállítani a hideg zuhany alá.
- Szegény gyerek, biztos verik otthon.
Vége-hossza nem volt a sok jó tanácsnak. Pedig a szülôk nem kényeztették a kislányt. Sokat játszottak és beszélgettek vele, bizonyos kérdésekben pedig következetesen szigorúak voltak. Hiába. A kislány rengeteget hisztizett.
Aztán egyszer az anyuka megérezte, hogy a legidegesítôbb, a legfárasztóbb, az a bizonyos reggeli hiszti más, mint a többi. Kétségbeesést érzett mögötte. Rájött: nem dacból, bosszantásból tépi le a ruháit a kislány, egyszeruen otthon szeretne maradni a mamájával, csak ezt a kívánságát nem tudja másképp a tudomására hozni. A mamának viszont munkába kellett járnia, az ô keresetére is szükség volt a megélhetéshez. És akkor eszébe jutott egy mese. A kislányról, aki nem akart felöltözni. Egyszeru kis történet volt, de a kislány ámulva hallgatta, és szinte észre sem vette, hogyan került rá a ruha. Anyuka mesélt reggeli közben is, sôt, egész úton bölcsibe menet. A pici lány pedig boldogan lépkedett mellette, nem sivalkodott.
A mama csak mesélt, mesélt. Hisztis gyerekekrôl, akiket kinevetett Hiszti manó, kisfiúkról, akik nem fogadtak szót az anyukájuknak, állatokról, bohócokról, ami csak eszébe jutott. A kislány pedig csöndben figyelt, hallgatott, nevetett. Késôbb ô kérte:
- Mesélj olyan kislányról, aki nem akar bölcsibe menni! Mesélj a báránykáról, aki elszaladt a mamája mellôl!
A reggeli hisztik lassan elmaradoztak. Persze néha még hisztizett a kislány ezért-azért, de már csak annyit, mint egy átlagos, egészséges gyerek. És ezt az anyuka már könnyedén leszerelte. Hol szigorral, hol tudomást sem véve a róla, hol elterelve a kis méregzsák figyelmét. Idôvel elmúlt a dackorszak is, és mire kiscsoportos nagylány lett a kicsi lányból, Hiszti manó már feléjük sem nézett többé.


Creative
Commons License